Érdekes rendszer a mienk. Bármit akarsz, mondjuk munkát keresel, kérik a papírjaidat, a diplomáidat. Itt van mondjuk az érettségi diploma. Megnézik, rendben van, mondják. Persze, de ha én előadnám, hogy milyen tudásra kaptam…. lenne ott ámuldozás! Mesélnék mondjuk a szocializmus fölényéről, meg Jugoszlávia altalajkincseiről, meg a politikai gazdaságtanról, na és a Varsói Szerződés megalakulásáról… aztán ott az egyetemi diplomám. Három évig vívtam az egyetemen és azóta egyszer nem kellett tőrt, vagy kardot fognom a színpadon. Ha egyszer kifesteném magam, olyanra amire annakidején, maszk órán tízest kaptam, bolondok hazába zárnának. Ha előadnám, hogy a szocialista szinhaz mennyivel fölötte van a nyugati szórakoztató színháznak… Még szerencse, hogy az egyetemen volt egy pár tanár, aki tanulni és gondolkozni tanított!
Hogy miért jut ez most eszembe? Bemutatóra készül a Marosvásárhelyi Nemzeti Tompa Miklós Társulata. Előadják, a Nap gyermekei című Gorkij által, 1905-ben írt darabot. Ötvennyolc éve a szintén marosvásárhelyi Szentgyörgyi István Színművészeti Intézet hallgatói mutatták be. Több mint harmincszor játszották, pedig a kritika eléggé lehúzta a szerzőt. Hát igen, akkoriban úgy gondolták és minket is még arra tanítottak, hogy a szerző mondanivalója szent! Bocsánat SZENT!
Hatalmas utat járt be azóta a szinház. Az igazi színház. Mi papírokkal bizonygatjuk, hogy jogosak vagyunk a színpadra menni, de a valóság utat tört magának! Hajrá Színház!
P.S. Hogy milyen volt az 1968-as Köteles utcai, Tompa Miklós rendezte előadás? Ki tudja! Akkoriban minden előadás jó volt, ami magyarul szólt! Ezt a Gorkijt több mint harmincszor adták! Legyen az új bemutató is, a közönség által szeretve.
Leave a Reply