Zenében mindenevő vagyok, mint a dilettánsok általában. Amiben különösen műveletlen vagyok, az az opera. Valahogy nem látom át az operairodalmat. Hallgatni még csak-csak, de mikor nézni is kell… Mikor annak idején az Amadeus-t próbáltuk, rengeteg Mozart-operát hallgattam. Szeretem. Verdivel köszönő viszonyban vagyok — távolról tiszteljük egymást. Próbálkoztam Wagnerrel is… nem ment. Talán a nyitányok. Az…

Másodszorra hívtak meg zsűrizni a romániai országos középiskolásoknak szóló színjátszó és versmondó versenyre. Szeretem a versenyt, de nem a versenyszerű művészetet. Nem tudom összehasonlítani a banánt az eperrel, sem a kutyát a macskával. Igaza van azoknak, akik szerint valamiféle seregszemlét mégiscsak kellene tartani, valamiféle összképet kellene kialakítanunk a szakmáról. Na jó, hát akkor legyen. Az…

Gáspárik Attila Egy mondat következményei,  avagy pár sor Vidnyánszky Attiláról PUBLICISZTIKA – LXX. évfolyam, 17. szám, 2026. április 24. „Sok vita, kérdőjel, kétkedés és manipuláció környezi manapság a Nemzeti Színház eszméjét. Ha tőlem megkérdeznék: mi lehet ez az eszme ma, az ezredfordulón? – a határainkon túli magas igényű magyar nemzeti színházakra mutatnék: a Tompa Gáboréra,…

A tiszta forrás Az átkosnak nevezett időben, vagyis 1989 előtt, az államilag fenntartott színházaknak bevételeik jelentős részét jegyeladásból kellett előteremteniük. Szinte hetente jártuk a vidéki kultúrházakat, és vittük előadásainkat olyan színpadokra, amelyek sokszor csak fele- vagy negyedakkorák voltak, mint az otthoniak. Már a bemutatóra elkészült az úgynevezett kiszálló díszlet is: eleve úgy tervezték, hogy utaztatható…

“ Az archívum bosszúja „Jaj lesz nektek akkor, mikor az archívum kezelő titkárnők kezébe kerültök” – mondta valamikor Radu Afrim. Pontos, kegyetlen és – sajnos – máig érvényes mondat. Sok szép alkotással teli munkafolyamat, színházi karrier bukik meg a sötét irodákban, sértett hivatalnokok aktakezelése során. Tisztelet a kivételnek. A színházi emlékezet nálunk többnyire nem szakma,…

Avagy a polcon hagyott mesterség Van valami mélyen ironikus abban, hogy az ember egész életében mások szavait fordítja, majd halála után mi próbáljuk lefordítani őt. Nem a mondatait — azokat ismerjük —, hanem a lényét. És ez, mint minden igazán fontos fordítás, szükségképpen pontatlan. Nádasdy Ádám nemcsak költő és nyelvész volt. Aki színházban él, annak…

Volt ilyen? „Ez tényleg megtörtént? Volt ilyen?” – hallom a kérdést a tízperces vastaps után. március 16., este. A budaörsi Latinovits Színház nézőtere. Székely Csaba Az igazság gyertyái című darabja, Alföldi Róbert rendezésében. A kérdés nem rosszindulatú. Inkább döbbenet. A hitetlenség őszinte pillanata, amikor a színház – ritka kegyelmi állapotban – visszavezeti a nézőt a…

Két éve, protekcióval – mert jegyet már sehol nem adtak – megnézhettem a budapesti Örkény Színházban Bodó Viktor rendezését, az LSD-t, vagyis a Lidércek, Shaxpeare, Delírium című előadást. William Shakespeare Szentivánéji álom című drámáját Závada Péter átiratában és a társulat improvizációi alapján vitték színre. Lenyűgöző volt: a színészi játék harmóniája, a fékevesztett fantázia szárnyalása. Mondtam…

80 éve alakult a marosvásárhelyi Székely Színház március 10-én volt a marosvásárhelyi Székely Színház első bemutatója – a mai Nemzeti Színház jogelődjéé. Ott voltam az ötvenedik születésnapon a Kultúrpalotában. Minden Tompa Miklósról szólt. Roppant untam a hosszú, unalmas beszédeket. Az előcsarnokban röhécseltünk Tompa Gáborral. Ma is emlékszem a fő poénjára: – Tudod, Pendi (az egyetem…

Caligula helytartója Szegeden – jegyzetek egy Székely János-előadás margójára A romániai magyar drámairodalom legtöbbet játszott szerzői közé ma kétségtelenül két Székely tartozik: Székely Csaba és Székely János. Nem rokonok, és személyesen nem is ismerték egymást. Ami azonban közös bennük, az a nyelvük: olyan magyarul írnak, amely nem igényel „magyar–magyar fordítást”. Szövegeik a teljes magyar nyelvterületen…