Szeretem mikor az órán egyszer csak elszabadul egy beszélgetés a hallgatókkal. Legutóbb azon az egyszerű dolgon okoskodtunk, hogy miért is élünk. Mondja az egyik drága ember, hogy az élet értelme, valamit hagyni magunk után, valami maradandót. Hát persze. Eszembe jut Örkény egyik egypercese, Az utolsó meggymag.
https://orkeny-egypercesek.blogspot.com/2011/12/az-utolso-meggymag.html?m=1
De nem akarok cinikus lenni. Nem mondom el nekik. Jó beszélgetés volt. Jó látni, a huszonévesek elszántságát.
Ma elkezdenek meggyúlni a gyertyák, a temetőkben, a felejtés ellen.
Évekig Nyárádszereda városában elmentem egy szobor mellett. Annyit tudtam, hogy Deák Farkast ábrázolja, a Deák Farkas iskola előtt.
Aztán egy hosszú téli estén, a könyvespolcon látom, Deák Farkas: Fogságom története. Kriterion Kiadó, Téka sorozat, 1972 Bukarest (köszönet Domokos Géza)
Olvasható jól megírt könyv. Hát ez a pasi… aki 1832-ben született Marosvásárhelyen, annakidején belekeveredett a Szekely Mártírok összesküvésbe 1852-be. Öt év börtönt kapott, annak az emlékeit írta meg ebben a könyvben. Közben megtudtam, hogy jogász volt és történész, az MTA rendes tagja….https://hu.wikipedia.org/wiki/Deák_Farkas. Szóval nem kispályás tudós, aki évekig a 1870-1873 között a Nemzeti Színház vezetésében is benne volt, fordított, franciából, tizennégy darabot. Irt is egyet, a Renegátot, amit Londonban is bemutattak. Sírja a nyárádszeredai temetőben van. Mikor ott ér a Halottak Napja, nem hagyom ki, a sírjánál való gyertyagyújtást. Sokan, sokkal többet kellene tudjanak róla. Ott van például az 1861-ben, Kolozsváron írt röpirata: Őszinte szó a román testvérekhez, Az az írás ma is kiverné a biztosítékot a magyar és román nacionalista körökben:
Deák Farkas sokat tett, hogy valami maradjon utána. Ameddig ég a gyertya a sírján, gondolkodjunk ezeken (is)
Leave a Reply