Pár éve egy hivatalos pályázat alkalmával a pályáztató – egy magyarországi alapítvány – nem fogadta el az egyetemünk (www.szini.ro) saját magyar fordítását. A román nyelvű dokumentumokat ezért kénytelenek voltunk elvinni egy olyan fordítóirodához, amely rendelkezik a szükséges hivatalos jogosítvánnyal.
Amikor azonban megkaptuk a „hivatalos” fordítást, döbbenten néztem végig a szövegen. A Teatru de păpuși kifejezésből ugyanis nem bábszínház lett, hanem babaszínház. A színházi szaknyelvben ez óriási különbség: a „babaszínház” a 0–3 éves korosztálynak készülő, külön műfajt jelölő előadás, míg a Teatru de păpuși intézményes értelemben egyértelműen bábszínházat jelent.
És ezért a téves fordításért ráadásul még fizettünk is.
Úgyhogy ha már szóba került:
a helyes fordítás – kétség sem fér hozzá – bábszínház.
Tájainkon, mai tudásunk szerint, 1898 augusztusában tartották az első bábelőadást: a gernyeszegi Teleki-kastély kertjében, egy tűzoltómulatság részeként. Nem tudjuk, kik léptek fel és mit mutattak be, de a Szabad Szó tudósítója lelkes volt. Ez az esemény mintha kaput nyitott volna: ettől a pillanattól kezdve a bábszínház szinte folyamatosan jelen volt a vidéken.
A ma is működő, gyermekeknek és ifjaknak szánt marosvásárhelyi bábszínház 1949. április 1-jén alakult, és azóta megszakítás nélkül működik mint professzionális intézmény. A bábszínész-képzés azonban csak 1990 után indult el, és még ma sincs külön bábszínházi rendezői szak. A szak maga sem vonzó: nincs túljelentkezés, sokszor alig akad elég jelentkező.
A sajtó ritkán, a színházi szaksajtó pedig szinte egyáltalán nem foglalkozik a bábszínházzal. A kulturális élet és a kulturpolitika súlyos adósságokat halmozott fel e terület iránt. Jó példa erre, hogy a romániai szakmai jegyzék még mindig érettségit ír elő minimumnak, noha a bábszínészetet egyetemi szinten oktatják.
A bábszínházi színdarabírás szinte a nullával egyenlő. A televíziók és rádiók időnként megemlítik, de rendszeres jelenlétről szó sincs. Ezek után nem csoda, ha a fiatalok számára a pálya nem vonzó.
A bábszínházak sok helyen komoly épületgondokkal küzdenek. Marosvásárhelyen az elmúlt 35 évben mindössze egy új, kifejezetten bábszínházi célokra tervezett épület készült el: a Művészeti Egyetem Stúdió 2.1-es épülete. Ugyanitt történt egy régi terem felújítása is az Ariel Színház számára — ez Lokodi Edit Emőke tanácselnök érdeme.
Mindezt egybevetve kijelenthető: Romániában a bábművészet nem megbecsült, inkább a művészetek „utcagyereke”. És ez alól a magyar nyelvű társulatok sem kivételek. Kalapot kell emelni azok előtt, akik ilyen körülmények között is kitartanak, és szolgálják a nézőket.
Mindez a most látott Csongor és Tünde kapcsán jutott eszembe. Milyen jó lenne, ha többet foglalkoznánk e műfajjal, és időnként felnőtteknek szóló előadások is készülnének. Persze tudom: aligha fog bármi is megváltozni.
Pedig már 1977-ben, 48 éve figyelmeztetett erre Szépréti Lilla a bukaresti A Hét hasábjain:
„… eszembe jutott, hogy a vásárhelyi bábszínháznak voltak valamikor ünnepélyes hangulatú nagyszínházi bemutatói… Kamaszoknak vagy felnőtteknek szóló kiugró teljesítménnyel (esetleg szatírával) bizony nem jött ki mostanában a vásárhelyi magyar társulat…”
Szóval régi nóta ez!
Leave a Reply