Sok film volt abban az évben, 2006-ban a marosvásárhelyi Alter-Native Nemzetközi Rövidfilm Fesztiválon. Sok beszélgetés, sok késő esti vita. És volt egy különös koncert is: a Kiscsillag első, Magyarországon kívüli fellépése.
Este nyolcra volt meghirdetve a Kultúrpalotában, de a repülőgép úgy döntött, csak este tízre érkezik meg. A koncert végül éjfél felé kezdődött – és pokolian jól sikerült. A közönség aranyos de gyéres. Az a fajta éjszaka volt, amikor az ember érzi: itt most nem csak egy program történik, hanem valami egyszeri és megismételhetetlen.
A koncert után még egy kis mókázás az öltözőben, aztán átvonulás a Tutunhoz címzett vendéglátó-ipari egységbe. Ott reggelig tartott az este. Hajnalban piac, a söntésben már készült a húsleves. Valahogy minden a helyén volt, mintha így kellett volna lennie. Weinraub Édi lelke tette a helyet olyanná, amilyen sosem lesz!
Aztán közönségtalálkozó, beszélgetés, kérdések. Emlékszem, az egyik visszatérő téma az volt: lehet-e magyar nóta egy mai szerzemény? Létezhet-e kortárs magyar dal, amely nem idézőjelbe teszi a hagyományt, hanem természetesen hordozza magában? Minek nevezzük azt a jelenséget, mikor az esküvői tömeg kórusban énekli a Kockacukrot, vagy az állnak a férfiakat? Nem születtek végleges válaszok, de volt figyelem, kíváncsiság, valódi párbeszéd.
Két nap volt mindössze, mégis egyetlen hosszú, összefüggő élménnyé sűrűsödött. Gábor két napon és két éjszakán át beszélgetett mindenkivel, aki mellé leült. Nem sietett, nem zárkózott el, jelen volt. Ez volt benne talán a legszebb.
Nyugodjon békében. Szép volt.
Köszönet neki – és mindazoknak, akik ott voltak.
Bräutigam Gábor
Leave a Reply