… ezért is folyamodtam többször egyéni műsorokhoz , hogy a hiányérzeteimet megszüntessem. ( Boér Ferenc színművész nyilatkozta 1983 november 14, Hargita Népe)
Igen találó Boér Ferenc gondolata: a hiányérzet megszüntetése.
A romániai magyar színházi életben a hetvenes évek elején vált igazán divatossá az az előadási forma, amelyet akkoriban egyéni műsornak neveztek. Hívták pódium-műsornak, monodrámának, sőt szavalóestnek is. Minden bizonnyal erős magyarországi hatás érte a színházi közeget: Latinovits Zoltán, Gábor Miklós vagy Mensáros László előadói estjei már korábban megmutatták, milyen erő rejlik az irodalmi alapú, személyes jelenlétre épülő színpadi formákban.
A kor politikai légköre szintén kedvezett a műfaj terjedésének. Az 1968-as csehszlovákiai eseményeket követő viszonylagos lazítások egyfajta „fellélegzést” hoztak, amelyben több szabadság jutott az ilyen típusú, kevésbé ellenőrizhető, mégis kulturálisan értékes produkcióknak.
Az egyéni műsorok többnyire vers-összeállítások voltak: irodalomközpontú, sokszor egy-egy szerző hitelességét és eszmei súlyát megidéző estek. A társulatok mindennapi repertoárjában kevésbé foglalkoztatott színészek gyakran ebben a műfajban találták meg a megmutatkozás lehetőségét. A forma ugyanakkor távol állt a hagyományos színjátszás rutinjától: koncentráltabb jelenlétet, másfajta tempót, kimért és mégis személyes megszólalást kívánt.
Voltak persze kiemelkedő teljesítmények. Illés Kinga pódium-estjei például valódi eseménynek számítottak. A kis herceg előadása, majd később a Lírai oratórium mély és tartós hatást gyakorolt a közönségre. A Szilágyi Domokos-versekből összeállított műsora pedig olyan sikeres lett, hogy bakelit-lemezen is megjelent az egyetlen akkori állami lemezkiadónál, az Electrecordnál. A korszak nagy sikere volt még Varga Vilmos, François Villon verseiből összeállított Maszekballada. A hivatásos színházak mellett voltak egészen érdekes, ma úgy mondanánk, független előadók is akik nagy közönségsikerrel adtak elő egyéni műsorokat, mint Bartha Levente Székelyudvarhelyen, vagy Dusa Ödön Kolozsváron
A rendszerváltás után újra fellángolt az egyéni műsor divatja, ám a lendület viszonylag gyorsan el is apadt. Az egyetemi képzésben ma is kötelező vizsgatantárgy az egyéni műsor, de a színházak repertoárjából szinte teljesen kikopott. A mai, zajosabb és szétszórtabb világban egyre nehezebb feladatnak tűnik egyetlen ember jelenlétére, hangjára és gondolataira figyelni akár egy órán keresztül.
Persze akadnak kivételek. Mácsai Pál például évek óta képes lebilincselni a közönséget az Örkény-estjével – bizonyítva, hogy ha a műfaj mögött valódi tartalom, személyes hitel és színészi fegyelem áll, az egyéni előadás továbbra is érvényes, sőt különleges színházi élményt nyújthat.
És akkor most itt van egy újragondolt előadás. Mondhatni jutalomjáték. Aki a bőrét a vásárra viszi – vagyis egyedül kiáll a nézők elé – az Galló Ernő. A szöveg pedig Székely Csaba munkája. Itt azonban álljunk meg egy pillanatra, mert ez valódi újdonságot jelent. Ez a szöveg ugyanis nem egy irodalmi mű, amelyet a színész valahol felfedezett és magáévá tett. Ez a szöveg Galló Ernőről szól; a személyiségére íródott, benne van szinte minden, amit évek óta tudunk róla mint művészről és emberről. Most azonban koncentrált formában látunk egy pályaösszegzést, tele humorral, öniróniával és a jelenlegi helyzetre vonatkozó, kíméletlenül pontos megjegyzésekkel.
Egészen remek az előadó „kint is vagyok, bent is vagyok” állapota: az a kettős pozíció, ahogyan véleményt alkot magáról és az őt körülvevő világról, miközben egyszerre marad szereplője és megfigyelője a történteknek. A szöveg minden bizonnyal – sőt, szinte biztosan – közös munka eredménye: előadó és író egymásra hangolt gondolkodása formálta ilyenné. A végeredmény: pazar. Valódi tükör a színész eddigi pályájáról, amelybe Galló bátran belenéz, és önfeledten játssza el saját magát. A szöveg pedig ehhez tisztességes hátszelet ad.
Kár azonban, hogy a tér, ahol az előadás megszületett – a Yorick Stúdió – sok mindenre alkalmas, csak éppen egy ilyen típusú színházi estnek nem a legjobb otthona. Ha a néző nem figyel kellőképpen a hely kiválasztásakor, könnyen megeshet, hogy egy oszlopot néz fél órán át, vagy teljesen kifordított nyakkal próbálja követni az önfeledten repkedő színészt. Talán kevesebb szék kényelmesebbé tenné az élményt – persze akkor az ötven lejes jegy valószínűleg százra menne fel… nagy úr a pénz.
Összegezve, aki szeret jó előadásokat látni az elmegy és megnézi! Lehet van itt egy új műfaj. Egy társalkotási forma, amit mások is követhették. Író-színész-előadás az önkifejezés őszinte formája
Leave a Reply